2012. szeptember 17., hétfő

Atomfutás...

...plusz a mai kis ráhangoló edzésem.

Szóval felkeltem szombat reggel, kinéztem az ablakon, mintha dézsából öntötték volna. Egész nyáron alig esett pár csepp eső Pakson, de aznap....elkeserítő volt. Főleg azért, mert halvány lila dunsztom sem volt, hogy öltözzek 13 fok esőben, 3 óra futásra. Vittem 2 pár cipőt, bár nem is tudtam hogy tervezzek. Egyszerűen csak bíztam benne, hogy eláll a rajtig. És így is lett. Rajt előtt fél órával volt már vagy 16 fok és nem esett az eső. Akkor rövid ujjas, arra egy ujjatlan és hosszú gatyó. Elsőre így láttam jónak, de mire a helyszínen voltam, melegítettem kicsit, rájöttem, hogy meleg lesz. 1 percet mondott a bemondó ember, mikor elkezdtem  keresni valami ismerős arcot, akinek a kezébe nyomhatnám az alsó, rövid ujjas pólót, mert ugye a rajtszám a felső rétegen volt, arra már nem maradt időm, hogy átbiztostűzzem, tehát gyors döntés, mindkét pólót le, ujjatlant vissza, a rövidet pedig bedobtam a szervezőkhöz, hogy majd jövök érte. :) Bíztam benne, hogy meglesz, mert a legtutibb síelős aláöltözetemet adtam tök idegen emberek kezébe.
1./ ruhaügyben MINDEN eshetőségre fel kell készülni, hiába vittem sporttáskányi futóruhát, Pakson azt gondoltam, hogy egy mégis otthon maradt és ez bogarat tud ültetni az ember fülébe

Elindultunk, nagyon jó hangulat volt, az emberek integettek az út széléről, mindenki tapsolt, bíztatott. Csomó ismerős arccal találkoztam, persze ők nem ismertek meg többnyire, mert sapkában futok, az arcom alig látszik, de én így szoktam meg, így szeretem. Párszor mentem sapka nélkül, csorgott a sós lé a képembe, csípte a szememet...áááá borzasztó volt.

Zene szólt a fülembe, dudorásztam, nézelődtem, nagyon jó volt. Az egész útvonalat úgy találták ki, hogy változatos legyen, futottunk betonon, füvön, homokon, lépcsőn, macskakövön, márványon, múzeumban, hotelben, szőlősben, horgásztó mentén, Duna parton, az erőmű területén, szóval volt minden. A szintkülönbség a szervező szerint 426 méter volt. A változatos domborzat főleg a táv első felére volt jellemző, de a végén is volt 1-2 km emelkedő, csakhogy megérdemeljük a célba érkezést.

A frissítő pontokon szőlő, banánkarika, víz, izo, kóla, fröccs. Nem mindenhol minden fajta. Ezzel kapcs. csak egy megjegyzésem lenne, mivel nem vettem magamhoz minden ponton valamit, ezért volt, hogy úgy jártam, hogy kerestem izot, de csak víz volt, pedig észnél kellett lennem, mert általában már későn veszem észre, hogy kellett volna pótlás, későn meg már majdnem mindegy.

A sors mellém vezérelt egy kedves embert :), akire  állítólag akkora hatást gyakorolt hallgató társaságom :)))), hogy a tervezett félmaraton helyett lenyomta a 34-et. Remélem megérte Neki is ez az aprócska kilóméter módosítás.:) Korábban elzárkóztam mindennemű közös futástól, de az ember idővel változik....mármint én. Ja, és Neki volt szuper mérőkütyüje, 5p 20as km-eket mentünk még a nagy szintkülönbségek ellenére is.
27 körül megálltam egy kólára, de bár ne tettem volna, alig tudtam újraindítani magam és még csomó km visszavolt, aminek egy része még emelkedő ráadásul. És még valami, csak hogy a mentális terhelés is meglegyen,kiírták a versenyt 31km-re, majd módosították 33-ra (az erőmű valami engedélyének hiánya miatt), majd pár nappal a verseny előtt látom a honlapon, hogy 33 mégis. Futok a versenyen, látom a 33ast,de nem láttam a CÉL-t, na mondom f@sza, mivaaaaan? Így lettem csak 8 km távolságra a 42-től.:)



Nem lett izomláz, se sajgó, nehéz lábak másnapra, egyet kivéve. A bal térdemnek kellett 2 nap, hogy rendbe jöjjön, ma még kíméltem, de holnap már szeretnék valami lájtos, vigyorgó futást.

Majd még biztosan eszembe jutnak dolgok, pillanatok, most egyenlőre ennyi. Az tuti, hogy ha szerveznek még, nekem ott lesz a helyem.

Csak a rend kedvéért leírom a mai fél órás átmozgatásomat.

Oldalt fekvés, váll a levegőben, páros láb emel
1./ 10 J oldalra
2./ 10 2 ütemre fel, 1-re le
3./ 10 B oldalra
4./ 10 2 ütemre fel, 1-re le
Fekvés
5./ 10 J láb emel, bokaérintés oldalsó középtartásból (J-B-páros)
6./ 50 bicikli lassan, kezek a tarkón
7./ Oldalfekvés, J kéz B vállon, B kéz mell előtt, felső test kiemel (10-10)


8./ 10 egykezes fenékfogós (B -J)




9./ 10 fekvőtámasz, szűken, mell mellett a könyök
10./ 10 egylábas (váltva bokára tett lábbal) fekvőtámasz
11./ 10 mountain climber (1-2-3), fekvőtámasz


20        V felülés J-ra, kezek tarkón, páros lábemelés, B könyök érinti B térdet
20        V felülés B-ra, kezek tarkón, páros lábemelés, J könyök érinti J térdet
20        fekvés, lábak 90 fokban nyújtva a levegőben, bokaérintés
10        felülés J könyök B térd érint, felülés B könyök J térd érint, felülés hajlított térd boka érint

1 megjegyzés: